A privát közzététel, az elektronikus beszámoló automatizált beküldésére használható online szoftver a 2008 évi tervnek megfelelően,
weblapként hozza létre a beszámolót, melyet elkészítése után tömörítve, email mellékleteként, el is küld
készítőjének, de bárki másnak is, aki azt kéri. A privát közzététel megvalósítása után 1 évvel, 2009 április végén,
a beszámolók elektronikus beküldésének bevezetése előtt néhány nappal, az addig érvényes jogszabályt a kormányzat megváltoztatta.
A HTML formátumot betiltotta, és a PDF formátumot tette kizárólagosan kötelezővé.
Természetesen a változásoknak megfelelően azonnal, még 2009 április végén elkészült saját rendszerem automatikus PDF-átalakítója,
– ami 2010 során még hatékonyabbra is lett cserélve –, ez által az online kitöltő szoftver, a
több évet egyszerre megjeleníteni képes weblap mellett létrejött a PDF-könyvtár, ahonnan a
kormányzati(?) elképzeléseknek megfelelő, PDF formátumú dokumentumok váltak letölthetővé.
A beküldési időszak után nagytakarítás következik.
A PDF-ek helyigénye a saját tervezésű szoftver által tárolt adatokhoz képest közel 100-szoros,
ezért a PDF-ek – a legutóbbi tárgyév kivételével – az xc.hu
szerverről el lesznek távolítva.
Az eredeti online szoftverrel az Interneten keresztül minden itt készült beszámoló továbbra is
megtekinthető marad. A PDF könyvtárban csak az aktuális év beszámolói lesznek elérhetők.
Írja be email címét, majd kattintson a „Megrendelés” gombra:
beírása után:
Szponzori díj felajánlása esetén a cég reklámja a jelenlegi Google hirdetések helyén, egyeztetés után jelenhet meg.
A „Megrendelés” gombra kattintás után a megadott email címre
egy automatikusan küldött elektronikus levél fog érkezni,
amely egyrészt díjbekérő, másrészt
a jelenlegi oldal aktuális látogatói statisztikája. Email címét közvetlenül az xc.hu szerver,
a Maszek Beszámoló Közzététel kiszolgáló számítógépe fogadja, az mások részére nem lesz átadva.
A lemezt azok is használhatják, akik nem itt készítették beszámolójukat.
A Maszek Beszámoló Közzététel elkészítését a kormányzat nem támogatta, sőt
ellenkezőleg, folyamatosan horribilis mértékű adókkal sújtja.
Cégadatok bevitele, magánszemély adatainak megadása, könyvvizsgáló cége, stb ezeket itt ne keresse, mert
a Maszek Beszámoló Közzététel mindezt automatikusan kitölti.